722. számú Öveges József Cserkészcsapat

    Csapatunk Tatán működik, és a tatai és a környéken élő iskolás lányoknak és fiúknak nyújt közösséget. A világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának, a cserkészetnek vagyunk helyi megvalósítói. A cserkészet olyan önkéntes, politikamentes nevelőmozgalom fiatalok részére, amely származási, faji vagy hitvalláson alapuló megkülönböztetés nélkül nyitott mindenki felé. Célunk hozzájárulni a fiatalok testi, szellemi, társas, és lelki képességeinek minél teljesebb kibontakoztatásához, ennek eléréséhez a cserkészmódszert alkalmazzuk. Ennek részei: a cserkésztörvény és a cserkészfogadalom, a cselekedve tanulás; kiscsoportos (őrsi) rendszer; folyamatos, változatos és ösztönző programok; szimbolikus keret (keretmese); személyes fejlődés, önnevelés; felnőtt támogatás; természeti környezet.

             A tatai cserkészet a 90-es években indult a Szent Imre cserkészcsapattal, amely 1998-ban sajnos megszűnt. Rövid szünet után 2015-ben a csapat Markovics Milán Mór tábori lelkész szorgalmazására  alakult újjá, 722-es számmal. Névadóként a városhoz jobban köthető Öveges József nevét vette fel és ápolja a háború előtti tatai piarista  cserkészcsapat emlékeit is.

            A nyári nagytáborban közösségi sátorban (6-8 személyes) alszunk, és a cserkészőrsök által bográcsban főzött ételeket magunk készítette asztalokon esszük meg (szög nélkül, csak spárgával dolgozunk). A nomád tábor nem csak azt jelenti, hogy kinn vagyunk az erdőben, hanem azt is, hogy a tábor ideje alatt nincs elektromos áram, nincs térerő, mobiltelefon sem, erre az időre elszakadunk a civilizáció nyújtotta kényelemtől. Napközben változatos programok, játékok vannak és este tábortűz körül énekkel, jelenetekkel és játékkal búcsúztatjuk a napot. Néha éjszakai programot is szervezünk, amely természetesen meglepetés a cserkészeknek. A tábor zászlórúdját közösen állítjuk fel a tábor első napján. A magas zászlórúd körül kezdjük a napot és itt is fejezzük be. Minden tábori program egy-egy keretmese köré épül, 2020-ban indiánok voltunk. A tábor tisztásának szélén szintén saját magunk által készített keresztet is felállítunk. Ez előtt tartjuk a tábori szentmisét. Ez a fakereszt az egyetlen építmény, amelyet a táborbontás után az erdőben hagyunk. Ez hirdeti az arra járónak, hogy valaha itt cserkészek táboroztak.

            

            Eddigi táboraink:      

                          

            A táborokról térkép itt érhető el. Év közben is aktív a közösség, mert a rendszeres őrsi foglalkozások mellett ősszel és tavasszal hétvégi portyára megyünk. Hagyománnyá vált a tanév elején, szeptemberben esti szarvasbőgés hallgatás a közeli Gerecse lankáin. Májusban rendszeresen nagy sikerű számháborút szervezünk a tatai várban. Kedvelt program a mise+méta, amikor a reggeli Kapucinus mise után,  ebédig métázunk a kastély téren. Ezen kívül kirándulások, társasjátékparti, karácsonyi ünnepség, téli evezés tarkítja a programot. Évek óta elhozzuk az osztrák és magyar cserkészek segítségével a Betlehemben meggyújtott karácsonyi béke-lángot a közösségeinkbe.           

            2019-től a cserkészcsapat használatra egy csapatotthont kapott a kapucinus rendház emeletén. Itt tároljuk a csapatfelszerelést és itt tartjuk az őrsgyűléseket kéthetente. Adományokból lassan otthonossá tesszük, a gyerekek különösen a csocsót és a ping-pongot kedvelik. A csapatban jelenleg hét őrs van. A vezetőségi Gomba őrsben 9 cserkész szolgálja, vezeti a csapatot. A kiscserkész lány őrs a Szentjános bogár őrs, és van még két lány őrs: a Szalakóta és a Mókus őrs. A fiúknál az őrsök növekvő sorrendben: Róka, Hiúz, Sólyom, Farkas. A 2023-as Kerületi Nagytáborba a 68 cserkész, köztük 14 kiscserkész szállt táborba.

A belső honlaphoz és képekhez való hozzáférés korlátozott. Írj nekünk: 722@cserkesz.hu