2020 Domoszló völgy

Rozsomákfi törzsfőnök beszámolója Medvekarom törzsfőnöknek a Pattanóhegyi szövetséges törzsi találkozón, a sas havának tizenharmadik napján.

Bölényvadászat közben harcosaimmal észrevettük hogy a szomszédos völgyben egy másik indián törzs telepedett le. Furcsa, soha nem látott indiánok voltak. A sápadtarcúak ruháit viselték,

és többnyire azok eszközeit használták, csak kivételes alkalmakkor tértek vissza az ősi viseletekhez, hagyományokhoz. Volt egy hatalmas fémszelencéjük is, melybe emberek szállnak ki-be, és gurulnak velük tova démoni füsttel és lármával. Féltünk, hogy elveszik földjeinket, levadásszák bölényeinket a vadászmezőinken! Követeket küldtünk a “szomszédainkhoz”, de valami bűbájos módon mire megközelítették volna a táborhelyet, azt tapasztalták hogy már visszaúton jönnek. Mintha csak valaki észrevétlenül megfordította volna őket! A Nagy Rozsomák vérére! Ezek nem tárgyalnak velünk! Ezért aztán úgy döntöttünk hogy kiássuk a csatabárdot. Győzzön az erősebb! Néhány nappal ezután seregünk gyülekezni kezdett a szomszédos hegytetőn. Még nagyon kevesen voltunk, vártuk a fiainkat. Egész álló nap érkeztek be harcosaink az ég minden irányából. Egyre többen és többen lettünk. Azonban az öregek

tanácsát rossz előérzet fogta el, ha az ellenséges tábor felé tekintett. Néhány fiatalabb harcos kinevette őket, pedig a legszebb harci díszt festették testükre. Nem sokkal napszállta után különös, földöntúli hangok szűrődtek ki az erdőből, ahol a betolakodó törzs táborát sejtettük. Ezek után már senkinek sem volt kedve nevetni. Másnap délután seregünk maradéka is beérkezett, együtt volt hát a teljes törzs. Alvezéreimmel már megbeszéltük a támadás részleteit, felkészültünk a rohamra! Ekkor azonban morajlani kezdett a föld, majd egyre erősebben dübörgött!

Az erdőből lovas harcosok vágtattak elő hátasaikon. Jószágaik lónak tűntek, de szemük izzott, mint a zsarántnok, orrlikaikon füst csapott elő! Félelmetes nyerítésük legbátrabb harcosaink

karjait is megremegtette. Varázslójuk igéket kezdett kántálni, és két karjával felénk hadonászott. Valami misztikus csapást küldhetett ránk, mely kivédése meghaladta sámánunk erejét. A törzsünkön

ugyanis pánik kezdett eluralkodni. A lovasok lovuk véknyába vágták sarkukat és irtózatos harci rikoltásokat hallatva ránk rohantak. Demoralizált seregemmel már nem tudtam mit kezdeni, ezért pillanatok alatt döntést hoztam: visszavonulás. Az ellenség nem üldözött minket sokáig, szemlátomást beérték azzal hogy megfutamítottak minket. Hogy a keselyűk lakmározzanak hitvány csontjaikon! 

Egyik nap a törzs kisebb csoportokban útnak indult. Felderítőim követték őket a közeli telepig, ahol a tűző napon egy labdát ütögetve vigadoztak. Ezután újra csoportokra bomlottak. A leányok még napszállta előtt, a legény harcosok napfelkeltekor megázva tértek vissza vadászatukról.

Másnap délután néhány felderítőnk visszaosont látótávolságra. Azt látták hogy sápadtarcú harcosok érkeztek. Nem sokat teketóriáztak, gyorsan felhúztak gerendákból egy kisebb erődöt az ellenség erdeje melletti tisztáson. Hogy aztán legalább olyan bámulatos gyorsasággal el is hagyják azt amikor megjelentek a bestiális lovasok. Érdekes ez a másik törzs. Amíg mi harcosainnkal vonulunk csatába, addig ők asszonyaikkal, gyermekeikkel,

családostul lépnek a harci ösvényre, és szemlátomást még a legkisebbek sem félnek semmitől. Kezdett leáldozni a nap, és az ellenség kilépett erdejük melletti mezőre. Őseik viseletét hordták

dalait énekelték. Körbejárták az elhagyott erődítést, majd lángoló fáklyákat vetettek rá. Megvárták míg az erőd leég, majd mint tábortűzet vették körül. Vad rituálé és tánc kezdődött harci énekkel és hadi játékokkal. A végén egy szomorkás dalt is énekeltek majd visszavonultak fáklyákkal a szállásaikra. Nem sokra rá szél kerekedett, majd megnyílt az égbolt és hatalmas égiháború vette kezdetét. Felderítőink leplekbe csavarva egész éjjel figyeltek, de több mozgás már nem látszott ez éjjel, csak az idegen törzs didergését hallották tipieikből. Másnap délutánra a figyelők már erejük végén jártak az átvirrasztott, viharban eltöltött éjszaka után, és már azt hitték látomásuk van, amikor azt látták hogy a másik törzs összepakolta málháit és csendesen útnak indult. Még a 30 lábas totemoszlopot is lebontották a rétről, amit néhány napja építettek. Csak egy keresztet hagytak az erdőben, amelyet Istenüknek állítottak. Embereink még jó ideig vártak a másik törzs távozása után is mielőtt belopakodtak a volt táborhelyre. A bűvős ösvény úgy látszik megszűnt közben létezni, mert minden nagyobb nehézség nélkül meg tudták közelíteni az elhagyatott helyet. A magányos erdei szállást csend és nyugalom ülte meg. Csak a forrás csobogása hallatszott. Harcosaink kifújhatták magukat. Végre az idegen törzsek elhagyták az erdőt. De vajon miért? Ekkor feltámadt a szél és a távolból harci dobok tompa puffanását sodorta az erdő csendjébe. A felderítők kissé idegesen néztek össze. Lehet hogy egy újabb törzs érkezik...?