2021 Bábaasszony rétje

A hatodik nyári nagytáborát tartotta meg a tatai Öveges József cserkészcsapat a Börzsönyben. A 10 napos tábor kerettörténetét Harry Potter varázslóvilága alkotta. Így a táborba “elektromos Thesztrálokkal” utaztunk, mert a “hoppanálás” nem működött és “zsupszkulcs” se volt telepítve :-) A tábor legnagyobb kihívása a rengeteg szúnyog volt. A kánikula ellen kiváló menedéket nyújtott a tábor mellett csordogáló hideg vizű patak. A cserkésztáborban 47 cserkész táborozott, akik 5 őrsbe tartoztak. Az őrsök maguk készítették az ebédet, vacsorát a nomád körülmények között (fatüzelésű tűzhelyen, fából készült asztalok). Az alapanyagokat minden nap megkapták az őrsök és maguk gazdálkodtak. Volt egy nap, amikor minden őrs magának választhatott kívánság-ételt. Meglepően jól sikerült a szabad tűzön a rántott hús, hamburger, brassói és tojásos tészta. Minden őrs kirándulásra indult a tábor alatt, voltak, akik kinn is aludtak az erdőben egy forrásnál, míg másoknak éjszakai kiránduláson kellett visszatalálniuk a táborba. A programok között íjászkodás, méta, strandolás, számháború, éjjeli meseerdő szerepelt. A cserkészcsapat büszke a 17 cserkészjelöltre, akik idén először voltak a táborban és boldogan, lelkesen tértek haza. Két cserkészpap jött el a táborba szentmisét tartani, Bernecebaráti plébánosa József atya és Péter Pál kapucinus atya. Idén nem sok állatot láttunk a szúnyogokon kívül, se medve, se vaddisznó nem mert közelebb jönni, egyedül egy róka lakott valahol a környéken. Reméljük, hogy a résztvevő gyerekeknek az egyik legjobb nyári élménye lesz ez a tábor és örömmel mesélnek majd barátaiknak erről a vagány kalandról.

Harry Potter rajongóknak ajánljunk egy másik beszámolót


A micéliumok rendjének varázslói, aurorjai összeálltak és új varászlóiskolát alapítottak. A Kapucíneumban találtak helyet, ahol a muglik elől rejtve tudnak varázslást tanítani. A felújítások miatt azonban költözni kell. Nem működik a hoppanálás. A mágiaügyi minisztérium letiltotta. Zsupszkulcs sincsen telepítve, így elektromos tesztrálokkal kell az utazást megszervezni a Kapucíneumból a varázslóiskola új évfolyama számára. Az utazás sikerül, az új iskolában meg is kezdődik a tanítás. A Simnus és a Lupus házak már sokadik évfolyamba léptek. Az Aptus ház először van az iskolában, a teszlek süveg a bátrakat és kitartóakat sorolja ide az évnyitó tábortűz alatt. A Lynx és Bubo ház tagjai még kisebbek, de őket is besorolja a teszlek süveg.Néha viccel is. Dionysos Croati az igazgató ünnepi beszéddel nyitja meg az évfolyamot.

Hiába a sok varázslás, a szúnyogok ellen nincs protego vagy capitulatus bűbáj. Így a szúnyogok jól laknak a kisvarázslókból, akik a nagy meleg elől a patakvízbe menekülnek.

A kviddicskupán a gurkó elől kell menekülni és aki nem fut elég jól, azt leöntik vízzel, de a leperex (víztaszító) bűbáj a forróságban nagyon hatásos. Közben megjelenik a sötét jegy is, és halálfalók férkőznek az iskolába. Sorra jelölik meg X-el a varázsló tanoncokat, de szerencsére sikerül leleplezni őket. Aztán egy kígyó is feltűnik az iskolában. Ladislau a vadőr veszi észre és az igazgató párszaszóul beszél vele és üzen a halálfalóknak. Aztán útjára engedik.

Megkezdődik az oktatás és a házak közötti pontverseny. Hiába az igyekezet, a Lupus ház sorra veszti a pontokat. Canis agareus eközben jóslástant Melindánea bájitaltant tanít, és Martin tanárról kiderül, hogy vérfarkas. Éppen teliholdkor átváltozik farkassá. Roberto új tanár és sürög forog az iskolában, a tiltott rengetegbe azonban neki sem szabad bemerészkednie. A varázsló órák között helyet kap az íjászkodás, fáklyavivő-védő gyakorlás, frízbi, terepjárózás. Minden reggel segít az ébredésben a reggeli torna, amelyre személyesen Norbi érkezik, de rózsaszín hálóingében megjelenik barbi-baby és a little pony is.

A baglyok minden nap leveleket hoznak és visznek a tanulók között. Mindenki kíváncsian várja reggel a sorakozón, hogy kapott-e levelet, vagy rivallót, esetleg puszillót. Aztán a zsupszkulcsot kell megkeresni a házaknak, de csak a Simnus ház jut el a célig. Lupus és Aptus hosszú, fárasztó menetelés után visszaérkezik a varázslóiskolába. Az egész iskola jutalmul fürdőzni mehet a közeli fürdőre, ahol a muglik rögvest menekülnek a sok varázslóifjú láttán. Jókedv, dinnye, szkander, mosoly és napsütés.

Évzáró lakodalom készül, ahol rántott hús, tojásos tészta, hamburger, brassói, kókuszgolyó és puding szerepel az étlapon. Mindegyik étel finomra sikerül a mostoha körülmények ellenére. Utolsó éjszaka sürgős feladatot kapnak a tanoncok. Éjjel a sötétben kell üzenetet vinni Dumledore-nak, de útközben griffek, óriások, a gondnok és a halálfalók nehezítik meg a hírvivők dolgát. A grifftojást jó lesz ellopni, a találós kérdésre pedig kapásból tudni kell a választ.

A varázslóiskolát a védő bűbájok ellenére őrség is védi folyamatosan. Szerencsére se mugli, se állat, se sötét varázsló nem támad a tanoncokra.

Fájdalmas a búcsúzás, de vissza lehet térni a Kapucineumba. Indulás előtt Dionysos Croati kétes eredetű varázsitalt iszik, amitől megy a hasa és lángra lobbantja a III. emeleti fiú WC-t. Vége az iskolának és kezdődik a nyári szünet. Reméljük, hogy minden nebulónak ez a varázslóiskola lesz a legnagyobb nyári szüneti emléke.

Ui: Muglik számára lehet, hogy érthetetlen ez a szöveg. Ez esetben keressen fel egy cserkész-varázslót az Öveges József cserkészcsapatból, aki táborozott idén a Börzsönyben és ő szívesen segít értelmezni. :-)

Á-gá csu-csu-csu

Carousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel imageCarousel image