722. számú Öveges József Cserkészcsapat

Csapatunk Tatán működik, és a tatai és a környéken élő iskolás lányoknak és fiúknak nyújt közösséget.

A világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának, a cserkészetnek vagyunk helyi megvalósítói. A cserkészet olyan

önkéntes, politikamentes nevelőmozgalom fiatalok részére, amely származási, faji vagy hitvalláson alapuló

megkülönböztetés nélkül nyitott mindenki felé. Célunk hozzájárulni a fiatalok testi, szellemi, társas, és

lelki képességeinek minél teljesebb kibontakoztatásához, ennek eléréséhez a cserkészmódszert alkalmazzuk.

Ennek részei: a cserkésztörvény és a cserkészfogadalom, a cselekedve tanulás; kiscsoportos (őrsi) rendszer;

folyamatos, változatos és ösztönző programok; szimbolikus keret (keretmese); személyes fejlődés, önnevelés;

felnőtt támogatás; természeti környezet.


A tatai cserkészet a 90-es években indult a Szent Imre cserkészcsapattal, amely 1998-ban sajnos megszűnt.

Rövid szünet után 2015-ben a csapat Markovics Milán Mór tábori lelkész szorgalmazására alakult újjá,

722-es számmal. Névadóként a városhoz jobban köthető Öveges József nevét vette fel és ápolja a háború előtti tatai piarista

cserkészcsapat emlékeit is.


A nyári nagytáborban közösségi sátorban (6-8 személyes) alszunk, és a cserkészőrsök által bográcsban főzött

ételeket magunk készítette asztalokon esszük meg (szög nélkül, csak spárgával dolgozunk). A nomád tábor nem

csak azt jelenti, hogy kinn vagyunk az erdőben, hanem azt is, hogy a tábor ideje alatt nincs elektromos áram,

nincs térerő, mobiltelefon sem, erre az időre elszakadunk a civilizáció nyújtotta kényelemtől. Napközben változatos

programok, játékok vannak és este tábortűz körül énekkel, jelenetekkel és játékkal búcsúztatjuk a napot. Néha éjszakai

programot is szervezünk, amely természetesen meglepetés a cserkészeknek. A tábor zászlórúdját közösen állítjuk fel a tábor

első napján. A magas zászlórúd körül kezdjük a napot és itt is fejezzük be. Minden tábori program egy-egy keretmese köré épül,

2020-ban indiánok voltunk. A tábor tisztásának szélén szintén saját magunk által készített keresztet is felállítunk. Ez előtt

tartjuk a tábori szentmisét. Ez a fakereszt az egyetlen építmény, amelyet a táborbontás után az erdőben hagyunk. Ez hirdeti

az arra járónak, hogy valaha itt cserkészek táboroztak.

Eddigi táboraink:

  • 2016 - Köbölkút (szőgyéni Szent Mihály cserkészcsapattal)

  • 2017 - Szarkáspuszta

  • 2018 - Kisbér - Saliházi rét

  • 2019 - Herend - Molnár tanya

  • 2020 - Domoszló völgy

  • 2021 - Börzsöny Bernecebaráti Bábaasszony rétje

  • 2022 - Vértes - Császár Vadaskert

A táborokról térkép itt érhető el.

Év közben is aktív a közösség, mert a rendszeres őrsi foglalkozások mellett ősszel és tavasszal hétvégi portyára megyünk.

Hagyománnyá vált a tanév elején, szeptemberben esti szarvasbőgés hallgatás a közeli Gerecse lankáin. Májusban rendszeresen

nagy sikerű számháborút szervezünk a tatai várban. Kedvelt program a mise+méta, amikor a reggeli Kapucinus mise után, ebédig

métázunk a kastély téren. Ezen kívül kirándulások, társasjátékparti, karácsonyi ünnepség, téli evezés tarkítja a programot. Évek

óta elhozzuk az osztrák és magyar cserkészek segítségével a Betlehemben meggyújtott karácsonyi béke-lángot a közösségeinkbe.

2019-től a cserkészcsapat használatra egy csapatotthont kapott a kapucinus rendház emeletén. Itt tároljuk a csapatfelszerelést és

itt tartjuk az őrsgyűléseket kéthetente. Adományokból lassan otthonossá tesszük, a gyerekek különösen a csocsót és a ping-pongot kedvelik.

A csapatban jelenleg hét őrs van. A vezetőségi Gomba őrsben 9 cserkész szolgálja, vezeti a csapatot.

A kiscserkész lány őrs a Szentjános bogár őrs (9-11 évesek), a Szalakóta őrs a 11-12 éves lányok őrse a legnagyobb lány őrs a Mókus 13-16 évesek.

A fiúknál a Hiúz őrsben a 11-12 éves fiúk vannak, a Sólyom őrsben 13-14 évesek Farkas őrsében 14-18 éves cserkészfiúk már rutinosan táboroznak, hiszen 4-7 tábort már együtt töltöttek.

A 2022-es nyári táborában a csapat 61 tagjából 50 cserkész jött a táborba.

A belső honlaphoz és képekhez való hozzáférés korlátozott. Írj nekünk: 722@cserkesz.hu